Május óta a nappaliban áll a kerekesszék, csak az 5 megállóra lévő bevásárlóközpontig merészkedtem el vele kísérettel, mert nem olyan egyszerű kerekesszéket hajtani, mint azt az egészséges emberek gondolhatják, keményen gyúrni kell karra, hogy 150 méter után ne görcsöljön be az izom, a " jó minőségű" budapesti utakról, dimbes-dombos, lyukacsos járdákról, és az akadálymentesítés hiányosságairól pedig inkább ne is beszéljünk. Nagy fába vágtam a fejszémet, úgy döntöttem, ha a kedves is szeretné....és miért is ne szeretnééé, a második randit Győrben folytathatjuk, és én majd megacélozva az idegeimet, és a karizmomat szépen haza jövök vonattal vasárnap délután...Vasárnap délutánra a kellemes izgatottság a vissza út miatt átfordult pszichoszomatikus tüneteket gerjesztő stresszbe, és minél közelebb volt az indulás időpontja, annál kevésbé tűnt valószínűnek, hogy tényleg el tudok indulni...De igen, sikerült végszóra, drágámmal, és egy kedves szomszéd segítővel elgurultunk autóval a vasútállomásra, ahol kiderült, hogy tök jó hogy nyomtattunk vonatjegyet, de emelőt is kellett volna rendelni 2 nappal az utazás előtt..És ha hirtelen jön az utazás? De ok segítenek, megoldjuk. A járgány majdnem nélkülem ment el, mert a jegykezelő akinek szólnunk kellett volna  a vonat elején szállt le, végül nem maradtam le...

Első osztályra szólt a jegy, volt hely a kerekesszéknek, a jegykezelő kérésre kitolt a mozgássérült wc-hez, és segített volna átülni, ha szükséges, ezen nagyon meglepődtem,talán ez munkaköri előírás.

Jeleztem, hogy Kelenföldön szállok le, és nem lettem elfelejtve, aminek nagyon örültem, mert a Keleti pályaudvar nagy kerülő lett volna  a 22. kerület felé.

Leemeltek, aztán hopp, ott találtam magam a régről jól ismert felújított pályaudvaron, amely valóban akadálymentesre lett felújítva pár évvel ezelőtt.

Lifttel, lejutottam a metróhoz, ott segített egy ott dolgozó bejutni a metróba, mert a 2 első kicsi kerék elakadt volna, kifelé pedig megkértem egy kedves idős házaspár férfitagját, aki készségesen segített búcsúzóul megszorítva a vállamat. A Móricz Zsigmond Körtéren is minden rendben volt, a járdaszegély alkalmas volt arra, hogy egy erőteljesebb lökéssel feljussak rajta. A 33-as buszt könnyedén megtaláltam, arra a busz sofőr furcsán gúnyoros poénkodás keretében tolt fel, mely szerint, nem fogja leengedni a rámpát, amikor majd le szeretnék szállni, és a vicc, hogy ez nem volt vicc, mert hiába jeleztem időben a kerekesszékes jelzőgombbal, becsukta az ajtót , és tovább ment... Rögtön szóltam az utasoknak, szóltak a sofőrnek, aki nem állt meg, csak a következő megállónál, mosolyogva mondta a gyökér, hogy miért nem sikított? Jól beolvastam neki az utasokkal együtt. Ha legközelebb ezt eljátssza, megy a bejelentés a BKK-nak! Ahogy elindultam, hogy leguruljam a plusz megállót, jött mellettem egy srác , aki véletlenül tovább ment a busszal, és pont arra ment, amerre én,megkértem és eltolt hazáig, nekem  sokkal több idő lett volna

.Összességében, nagyon sikeresen alakult a hétvége mind magánéleti, mind a kihívás, újra önállóvá válás szempontjából. Sokszor  végigcsinálnám ezt az utazást, és fogom is.;) Most már nincs akadály, az csak a fejekben van!